Indul a romániai roncsautó-program második szakasza, amelyben nagyvonalú állami támogatást kapnak, akik leadják kivénhedt verdájukat.
Szerző(k): Barabás JúliaÚjabb négy emberéletet követelt a nyugat-nílusi láz az elmúlt héten Romániában, ahol ezzel idén már 21-re emelkedett a betegség áldozatainak száma - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Kínában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) megmozgathatja a világpiacot - írta a Világgazdaság az agrárkamara szakértőinek helyzetelemzésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBukaresti médiaértesülések szerint az Európai Parlamentben (EP) Magyarország elmarasztalása után Románia következik: az EP nemcsak megvitatja októberben a romániai jogállamiság helyzetét, hanem határozatot is elfogad a témában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak a hatóságok - közölte csütörtökön a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA megtett úttal arányos autópályadíjat javasol Ploiesti-Comarnic-Brassó sztráda előmegvalósíthatósági tanulmánya.
Szerző(k): Barabás JúliaA jogállamiság kulcskérdés az Európai Unióban, az európai partnerség alapja, az Európai Bizottság pedig már jelezte, hogy aggasztónak tartja azt, ami Romániában az igazságügyi törvények körül történik - mutatott rá Mark Rutte szerdán Bukarestben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarország elmarasztalása után októberben a jogállamiság romániai helyzetének európai parlamenti megvitatása következik - figyelmeztetett a Digi24 romániai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Cristian Diaconescu volt román igazságügyi és külügyminiszter az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna