Elromlott a hangulat Budapesten
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,60 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 625,30 ponton zárt csütörtökön.
Elromlott a hangulat Budapesten
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,60 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 625,30 ponton zárt csütörtökön.
Kína végre megkapta azt, amit nagyon akart
A világ vezető indexszolgáltatója az MSCI úgy döntött, novemberig megsokszorozza vezető feltörekvő piaci indexében a kínai részvények súlyát. A lépés jelentős tőkebeáramlást indíthat el a kínai tőzsdére.
Itt most hosszú időre eldőlhet, merre tovább
Az S&P 500-as index mellé a DAX is felzárkózott a hét elejére, most már a német mutató is olyan árszinten jár ahol eldőlhet: durva lejtmenet vár még ránk, vagy fellélegezhetünk a tavalyi nagy esések után.
Kritika érkezett: nem egy ember érdeme az ország sikere
A világ egyik leggazdagabb embere, a Berkshire Hathaway-t vezető Warren Buffett - ha burkoltan is, de - megdorgálta Donald Trump amerikai elnököt, aki szerinte alaptalanul tulajdonítja magának az ország gazdasági sikereit. Befektetőcége eközben úszik a pénzben, s már nem nagyon tud mit venni.
Nagy baj van a ketchuppal, összeomlott az árfolyam
Ami rossz hír összejöhet egy tőzsdei cég házatáján, az tegnap össze is jött az amerikai élelmiszeripari óriáscégnek, a Kraft Heinz Inc.-nek. Felügyeleti vizsgálat a könyvelésben, romló eladási adatok, osztalékcsökkentés, vártnál sokkal gyengébb eredmény. 20 százalékkal zuhan az árfolyam, Warren Buffették néhány perc alatt veszítettek 2,8 milliárd dollárt.