BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elromlott a hangulat Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,60 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 625,30 ponton zárt csütörtökön.

2019. március 7. csütörtök, 19:53

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap eleji pozitív hangulatot a piacon elrontotta az Európai Központi Bank kora délutáni bejelentése, amely szerint rontotta euróövezeti növekedési és inflációs várakozását. Ennek hatására a nemzetközi piacokon is romlott a hangulat, ami alól a magyar piac sem tudta kivonni magát.

Ez okozta azt is, hogy a napközben ismét történelmi csúcsot döntő OTP árfolyama is mínuszban zárt a kereskedési nap végén. A vezető papírok többsége hasonló csökkenést szenvedett el, kivéve a Magyar Telekomot, amely csak mérsékelt, 0,3 százalékos veszteséggel zárt - mondta az elemző.

A kisebb papírok viszont kevésbé érezték meg a nemzetközi hatást - tette hozzá Móró Tamás.

Az Opus és a Konzum papírjainak kereskedését a BÉT-en felfüggesztették a társaságok kérésére, mert bejelentésre készülnek.

A piacon arra számítanak, hogy a két cég korábban már bejelentett összeolvadásával kapcsolatban közölnek majd új információkat, aminek árfolyamhatása az elemző szerint nehezen megjósolható.

A Mol 42 forinttal, 1,26 százalékkal 3290 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 150 forinttal, 1,24 százalékkal 11 900 forintra esett, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 468,50 forintra gyengült, forgalma 203,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 70 forinttal, 1,32 százalékkal 5250 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4041,18 ponton zárt csütörtökön, ez 24,36 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet