Szijjártó háromszor repüli körbe a Földet
Szijjártó Péter államtitkár többet költ repülőre, mint a külügyminiszter, utazásainak pontos költsége nem ismert.
Szijjártó háromszor repüli körbe a Földet
Szijjártó Péter államtitkár többet költ repülőre, mint a külügyminiszter, utazásainak pontos költsége nem ismert.
Kiütötték Budapestet, elúszott a nagy esély
Budapest lemondhat arról, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér Kelet-Közép-Európa légiforgalmi központja legyen, Bécs és Prága lenyúlta ezt a lehetőséget a magyar főváros elől. Jó esetben elkerülhető, hogy a Ferihegy a futottak még kategóriájába kerüljön.
Pozsony a fapadosokra épít
A tavalyi közel másfél millióról két és félmillióra akarja emelni az utasok számát a pozsonyi repülőtér. A szlovák légikikötő legnagyobb partnere továbbra is a Ryanair, amely 16 célállomásra közlekedtet járatokat. Az ír cég tavaly 875 ezer utast szállított Pozsonyba.
Begyújtotta rakétáját az űrugró
Megtette első saját hajtóműves próbaútját a héten a SpaceShipTwo űrugró. Az első magánfejlesztésű űrjármű sétarepülést kínál gazdagoknak.
Kétszáz pilótát vesz fel az Easyjet
A borongós húsvét jól jött az Easyjetnek: a brit fapados légitársaság vesztesége kis híján felére csökkent üzleti éve első felében, miután Nagy-Britanniából és az észak-európai országokból sokan menekültek el a hideg elől melegebb éghajlatra az idén szokatlanul korán jött ünnepek alatt.