Akik meneküléssel töltik még a szilvesztert is
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra pénteken.
Akik meneküléssel töltik még a szilvesztert is
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra pénteken.
Szedi áldozatait a fővárosi közlekedés
Csak az idén 41 ember halt meg Budapesten közlekedési balesetben - közölte a BRFK. Most szilveszterkor is azt kérik, hogy aki alkoholt ivott, ne üljön volán mögé.
Közölte a rendőrség az idei petárdázás szabályait
A szilveszteri tűzijátékok újév reggeléig használhatók fel, ám petárdázni idén is szigorúan tilos. Aki petárdázik, szabálysértést követ el, ami 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán
Az ukrán-magyar határszakaszon 7858-an léptek be Magyarország területére szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4342-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Megtalálták a KRÉTA hackereit
Két fiatalember halászott a KRÉTA fejlesztőcégének informatikai rendszerében, személyes adatokhoz nem jutottak hozzá - írja a rendőrség.