Vályogházból indult testépítő rendőrfőhadnagy lett az év roma hőse
Kovács Richárd rendőrfőhadnagy lett az év hétköznapi roma hőse – jelentette be hivatalos közösségi oldalán a Roma Sajtóközpont.
Vályogházból indult testépítő rendőrfőhadnagy lett az év roma hőse
Kovács Richárd rendőrfőhadnagy lett az év hétköznapi roma hőse – jelentette be hivatalos közösségi oldalán a Roma Sajtóközpont.
Leszedtek egy furcsa kopaszt a repülőről a magyar rendőrök
Kényszerleszállást hajtott végre az Easyjet Manchesterből a törökországi Antalya üdülővárosba tartó járata Budapesten, miután az egyik utas agresszívan viselkedett, számolt be róla az Index.
Leleplezték a budapesti drograktárat, többféle kábítószert rejtegettek nagy értékben
Kábítószerraktárra csapott le a rendőrség a fővárosban. Lefoglalták a többféle, nagy mennyiségű tudatmódosítószert, amelyek együttes feketepiaci értéke csaknem negyven millió forintra rúg.
Miért járőröznek lovasrendőrök a budai hegyekben?
Idén tavasszal kiemelt figyelmet fordítanak a hazai erdők védelmére. Főleg a védett, és a leglátogatottabb kirándulóhelyeken számíthatunk majd lovasrendőrök jelenlétére, akik ügyelnek az erdő nyugalmára a budai hegyekben.
Kézigránátos támadás történt Berlinben
Kézigránáttal és késsel sebesített meg három embert Berlinben egy 61 éves férfi – közölte szombaton a német rendőrség, amely röviddel a támadás után megtalálta és letartóztatta a tettest.