Bérnövekedés Magyarországon: annyira azért ne örüljünk
Bár a magyar keresetek jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, még mindig jóval elmaradnak a régiós szinttől – olvasható a K&H Bank kommentárjában.
Bérnövekedés Magyarországon: annyira azért ne örüljünk
Bár a magyar keresetek jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, még mindig jóval elmaradnak a régiós szinttől – olvasható a K&H Bank kommentárjában.
A lista végére kerültek a magyarok
A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a cseheknek viszont a 14 százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózatuk.
Haldoklik a Balaton - itt a bizonyíték
Egyetlen megye, vagy térség sem produkált olyan mértékű gazdasági visszaesést a rendszerváltás után, mint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet – derül ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elemzéséből.
Tényleg kivonulhat a Tesco Magyarországról
A Tesco londoni anyavállalatának egyik illetékese megerősítette: eladósorba kerülhet a magyar hipermarketlánc - írta a Magyar Idők.
Kiderült, még pár napig lehet pályázni az ingyenpénzre
A észak-magyarországi régióban már több mint 3 500 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül a háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére. A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a régióban a nyugdíjas vagy nagycsaládos természetes személyek 2016. július 12-én, 9 óráig nyújthatták be pályázatot - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.