Beelőzött a szomszéd - már építi az első felhőkarcolót
Pozsonyban, a Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója - írta szerdán a pozsonyi Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.
Beelőzött a szomszéd - már építi az első felhőkarcolót
Pozsonyban, a Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója - írta szerdán a pozsonyi Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.
Hirtelen négyszeresére drágult az M25-ös építése
Tavaly decemberben még 6,5 milliárd forintban határozta meg a kormány az M3-as autópályát Egerrel összekötő M25-ös autóút építési költségét, ezt a hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozatával megemelte 18,8 milliárd forinttal, így a teljes költség bruttó 25,3 milliárd forint lett.
Cégalapítási láz tört ki az energiaszektorban
Harminc százalékkal több céget alapítottak az energiaágaztban 2016-ban, mint egy évvel korábban. A megnőtt cégalapítási kedv okairól az NRGreport.com Hantos Zoltánt, az Opten pályázati szakértőjét és Felsmann Balázst, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének vezetőjét kérdezte.
Újdonság az egészségügyben: adataikról rendelkezhetnek a betegek
Mától élesben indul az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) tesztüzeme. A rendszer segítségével a kezelőorvosok, patikusok hozzáférhetnek a kezeléshez szükséges betegadatokhoz. A pilot programhoz 11 kórház, 22 háziorvosi rendelő és 36 patika csatlakozott, november elsejétől az összes, OEP-pel szerződött szolgáltató számára kötelező lesz a belépés - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.
Óriási fejlesztésre készül a kormány
A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. által egy integrált jogalkotási rendszer fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzést a WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. valamint a Webstar Csoport Kft. nyerte nettó 2 milliárd 198 millió forinttal.