BUX 133567.06 -0,08 %
OTP 40450 -0,78 %
header

profit-warning

07.
22.
23:59

Az Aegon csökkentette idei profit-előirányzatát

A holland Aegon NV biztosító tegnap közel egyharmadával csökkentette az idei nyereségre vonatkozó előrejelzését. A többek között az ÁB-Aegon Általános Biztosítási Rt. tulajdonosa a profit warningot elsősorban a kedvezőtlen piaci folyamatokkal, a szaporodó vállalati csődökkel és a dollár gyengülésével indokolta. A bejelentés nyomán a cég részvényei az amszterdami tőzsdén több mint 16 százalékot estek. Az Aegon májusban még azt valószínűsítette, hogy idei nyeresége a tavalyi 2,4 milliárd eurónál csak több lehet - emlékeztet a Reuters. A cégvezetés a múlt hónapban azonban már jelezte, hogy az amerikai kötvényportfóliót átértékeli és a várható veszteségek fedezetéül nagyobb tartalékot képez; a WorldCom mostani csődje például 200 millió dolláros veszteséget okoz az Aegonnak. Az Aegon jelentős amerikai befektetésekkel rendelkezik, nyereségének 60 százalékát az USA-ban realizálja, így európai riválisainál jobban ki van téve az ottani konjunktúra alakulásának, valamint a dollár ingadozásának. Az európai befektetők bizalma azonban az egész ágazat irányában csökkent: a biztosítási cégek részvényei év eleje óta átlagosan 41 százalékkal, míg tegnap 4,6 százalékkal gyengültek. Don Shephard vezérigazgató kiemelte, hogy a nehézségek ellenére a cég alaptevékenységeiben az elmúlt hónapokban jó eredményeket értek el, a nyereségterv mostani kiigazítását a külső körülmények kényszerítették ki. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
07.
16.
23:59

Az SAP SI visszafogta idei előirányzatait

A német SAP SI AG számítástechnikai szaktanácsadó cég tegnap közölte, hogy az európai gazdaságok gyenge kilátásai miatt kénytelen visszafogni az árbevételre és nyereségre vonatkozó idei célkitűzéseit. A 60 százalékban az SAP AG tulajdonában levő, az anyavállalat és más szoftvercégek rendszereit telepítő és továbbfejlesztő SAP SI az év második felében tovább gyengülő keresletre és éleződő árversenyre számít; az árbevétel idei növekedési tervét erre hivatkozva a korábbi 15-20 százalékról 9-12 százalékra, az üzemi nyereségrátáét a korábbi 15-17 százalékról ugyancsak 9-12 százalékra fogta vissza. A mostani profit warning alig egy héttel követte az SAP hasonló, az IT-szektor általános mélyrepülését megerősítő bejelentését, miszerint idei árbevétel-növekménye a korábban előirányzott 15 százalék helyett csak 5 és 10 százalék között várható. Az SAP SI részvényei a mostani hír nyomán a frankfurti tőzsdén több mint 10 százalékot estek. Az SAP SI árbevétele az első félévben 16 százalékkal, 146 millió euróra bővült ugyan, ám az üzemi nyereség eközben az egy évvel korábbi 19,9 millióról 6 millió euróra esett. A cég bejelentette, hogy az átalakítási program finanszírozására és a kétes kintlevőségek fedezetéül a mérlegben mintegy 8 millió eurót különít el - írta a Reuters. G. S.

Szerző(k):
Sebő Gábor
06.
03.
14:43

Negatív profit-előrejelzés a Hugo Boss-tól

A Hugo Boss AG tegnap tovább csökkentette profit-előrejelzését: az adózott nyereség e szerint az idén várhatóan mintegy 95 millió euróra csökken a tavalyi 107 millióról. A legnagyobb német konfekcióipari cég a kilátások gyengülését főként a nem megfelelő készletállománnyal, valamint a női ruházati üzletág tervezettnél gyengébb teljesítményével indokolta. A cégvezetés az amerikai érdekeltség két vezetőjét már kényszerszabadságra küldte. A Hugo Boss részvényei a bejelentés nyomán az idei 11 százalékot követően újabb 9 százalékkal estek. A cég éppen két hónapja, március 27-én jelezte, hogy a női ruházati részlegben tapasztalható gondok miatt várhatóan csak az előző évi nyereségszintet éri majd el. A 12 millió eurós eredménycsökkenésből a közlemény 6 milliót a készletek kedvezőtlen összetételének, 4 milliót a női üzletág gyenge teljesítményének, 2 milliót pedig az amerikai gazdaság általános gyengeségének tud be; utóbbinak némileg ellentmond, hogy a rivális LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton SA 19 százalékkal bővülő első negyedévi eladásokról számolt be. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
04.
18.
23:59

Visszaesett a Nokia nyeresége

A finn Nokia Oyj nettó nyeresége az első negyedévben 11 százalékkal, 863 millió euróra csökkent, az árbevétele pedig 12 százalékkal, 7,01 milliárd euróra esett vissza. A részvényenkénti profit 18 eurócentre csökkent a tavalyi 20 centről, de így is magasabb a Bloomberg 17 centes elemzői konszenzusánál. A készülékgyártó ágazat árbevétele 7 százalékkal, 5,44 milliárd euróra esett, a hálózati berendezéseket gyártó ágazat forgalma pedig 29 százalékkal, 1,44 milliárd euróra csökkent. A világ vezető mobilkészülék-gyártója közölte: teljesíteni tudja egész éves 83 eurócentes EPS-célkitűzését, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy árbevétele idén a korábban tervezett 15 helyett csak 4-9 százalékkal nő. Ez azt jelenti, hogy 440 millió helyett csak 400-420 millió mobilkészülék eladásával számolnak. A bejelentés után a társaság részvényeinek árfolyama, amely idén eddig 20 százalékot esett, további 7 százalékkal lett alacsonyabb. A figyelmeztetést mindazonáltal az elemzők meglepőnek, sőt némileg elhamarkodottnak minősítették. A Reuters által idézett elemzők szerint az eredmények romlásának az az oka, hogy az eladósodott távközlési vállalatok elhalasztották hálózatfejlesztéseiket, a készülékek értékesítésének visszaesése pedig a piac telítődése miatt következett be. A kereslet jelentős élénkülésére szerintük az idén még aligha lehet számítani. Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója ennél valamivel derűlátóbban nyilatkozott a Dow Jonesnak: szerinte a vállalat a vártnál jobban teljesített az első negyedévben, túljutottak a recesszió mélypontján, s az év hátralevő részében gyorsulhat a növekedés, bár várhatóan lassabb lesz a korábban reméltnél. B. T. J.

Szerző(k):
Barabás János T.