A csehek 43 százaléka elégedett az októberi képviselőházi választás eredményével, és így, akárcsak a 2013-as választáskor, ismét többségben vannak az elégedetlenek - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Prágában - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA ZDF német országos köztelevízió külföldi szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterHillary Clinton, a tavalyi elnökválasztás demokrata párti elnökjelöltje egy lapinterjúban úgy vélekedett, hogy egy esetlegesen ellene indított vizsgálat a hatalommal történő visszaélés lenne - írja MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKözép-Európában egy gazdasági, infrastrukturális hálózatrendszer és egy erős politikai tényező kiépítésére van szükség, amely ellensúlyt jelent az európai viszonyrendszeren belül - hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke kedden Varsóban, a félidejéhez érkezett kabinet eddigi kétéves tevékenységét értékelő, Beata Szydlo kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAngela Merkel német kancellárnak és pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) árthat leginkább a németek legnagyobb része szerint, ha nem sikerül megalakítani az úgynevezett Jamaica-koalíciót, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányát - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor is elmondta véleményét azzal kapcsolatban, hogy Tállai András NAV-elnök elintézte a választókörzetének, hogy olcsóbb legyen a benzin. A miniszterelnököt az ATV kérdezte.
Szerző(k): Szász PéterA brit miniszterelnök szerint Oroszország tevékenysége a nemzetközi rendet fenyegeti. Theresa May, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet hétfő este, minden eddiginél élesebb hangnemben bírálta Moszkva politikáját - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy fellebbviteli bíróság hozzájárult Trump beutazási tilalmi rendeletének részleges életbe léptetéséhez - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter