Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak - kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák belpolitikai válságot pénteken a közmédiának.
Szerző(k): Domokos ErikaMár a kormány távozását is követelték az utcára vonuló szlovákok pénteken Pozsonyban. A mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás volt 1989 óta.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj fejezet nyílhat a magyar-amerikai kapcsolatokban, hiszen a két ország nagyon sok kérdésben hasonlóan gondolkodik - mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Országházban. Az idelátogató Dennis Ross republikánus képviselő szerint igyekeznek tető alá hozni Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai alelnök pénteken közleményben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "nulla engedményt" tett Észak-Koreának a tárgyalásokért cserébe. Trump és Kim Dzsong Un május végéig találkozhat egymással.
Szerző(k): Domokos ErikaA Demokratikus Koalíció nyugdíjfelzárkóztatási és nyugdíjkorrekciós programot ígér kormányra kerülése esetére - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz MSZP-Párbeszéd az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a 13. havi nyugdíj bevezetése és az igazságos, fenntartható rezsicsökkentés megvalósítása érdekében - közölte a két ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön.
Szerző(k): Szász PéterMagyarországon kétmillió olyan nő van, aki nemcsak gyermeket nevel és "gondoskodik rólunk", hanem dolgozik is, ők különösképpen megérdemlik a tiszteletet - mondta Orbán Viktor kormányfő a nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió jelenleg pusztán jogi procedúrának tekinti az Egyesült Királyság kilépését az unióból, pedig ha akarná, megtehetné, hogy politikai stratégiai ügyként kezelje azt. Sőt, ami azt illet, jobban tenné, ha pontosan ezt tenné.
Szerző(k): Komócsin Sándor