Kiderült, felhívja-e Putyin Magyar Pétert
Újabb jelzés érkezett a Kremlből: ezt gondolják Magyar Péterről Oroszországban. Egyelőre a diplomáciai csatornákon keresztül tartják a kapcsolatot.
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Áprilishoz közeledve egyre élesebb a politikai harc az országban. Az Economx új riportjában arról kérdeztük a járókelőket, hogy tudnak-e még családon belül veszekedés nélkül politizálni.
Komoly veszélyben a családok: a politika mindent felforgat
Minden tizedik magyar már megszakította a kapcsolatot családtaggal vagy baráttal politikai nézetkülönbség miatt, és az emberek egyharmada nehezen beszél tisztelettel más politikai álláspontjáról – derül ki a NEST Group friss, több mint ezer fő bevonásával készült kutatásából.
Strasbourgi bíróság: jogtalanul büntetett Kövér László a rabszolgatörvény elleni tiltakozás miatt
A magyar ellenzék mellé állt az Emberi Jogok Európai Bírósága abban a perben, amelyben arról döntöttek, hogy megfelelő mértékű büntetést kaptak-e az ellenzéki képviselők, amikor a "rabszolgatörvény" elleni tiltakozásképpen tiltakoztak a Parlamentben.
Engedélyt adott a parlament, indulhatnak az eljárások az ellenzéki képviselők ellen
Az Országgyűlés kormánypárti többsége hat momentumos és egy párbeszédes képviselő mentelmi jogát függesztette fel a tavaszi tüntetésekhez, demonstrációkhoz kapcsolódó szabálysértési ügyek miatt.
Őszi rajt a parlamentben, rögtön húsz mentelmi üggyel
Háromnapos üléssel indul az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelyen az ombudsman megválasztása mellett hat momentumos és egy párbeszédes képviselő mentelmi ügyéről is döntenek.