Eddig kímélték az OTP-t, mi lesz most?
Augusztus második felében nem sok eladási pozíció nyílt az OTP részvényekre az amerikai intézményi befektetők körében, így viszonylag alacsony shortállománnyal vágott neki a bankpapír az őszi eséseknek.
Eddig kímélték az OTP-t, mi lesz most?
Augusztus második felében nem sok eladási pozíció nyílt az OTP részvényekre az amerikai intézményi befektetők körében, így viszonylag alacsony shortállománnyal vágott neki a bankpapír az őszi eséseknek.
Rendületlenül veszi magát az OTP
Tegnap is vásárolt saját részvényeiből az OTP Bank.
Hitelt kaphat az ukrán OTP-leány lízingcége
Az EBRD öt évre akár 25 millió dollár hitelt nyújthat az OTP ukrajnai lízingcégének, az LLC OTP Leasingnek az európai fejlesztési bank honlapja alapján. A hitel célja az ukrán lízingpiac fejlesztésének támogatása, a kis- és közepes vállalatok lízingfinanszírozásának növelése, illetve az ágazaton belüli verseny élénkítése lenne.Az OTP a BÉT honlapján megjelent tájékoztatása szerint hétfőn a bank 36 037 darab saját részvényt vásárolt 3600 forintos átlagáron. Ezzel a bank sajátrészvény-állománya csoportszinten 4 millió 431 ezer 063 darabra, azaz 1,58 százalékra növekedett.
Megint vett az OTP
Az OTP Bank folytatta sajátrészvény vásárlásait.
Ütik az OTP-t, esik a BUX
A reggeli hezitálás után határozottan lefelé vette az irányt a BUX index.