Növelné a kormány a kis gyógyszertárak támogatását a szakorvosi ellátások rovására – ez derül ki a 2013-as költségvetéshez utolsó körben benyújtott javaslatból. A javaslatokról jövő héten szavaznak és a hivatalos menetrend szerint két hét múlva el is fogadnák a büdzsét, annak ellenére, hogy az ezer sebből vérzik.
Szerző(k): Papp ZsoltHetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
Szerző(k): MTI-EcoSzinte mindenki elégedetlen az egészségügyi ellátási szolgáltatásokkal - derül ki az Union Biztosító idén nyáron az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív, országos piackutatásából. A Cofidis Hitel Monitor felmérése pedig arra mutat rá, hogy hazai lakosság megközelítőleg 100 ezer forintot fordít az egészségének megőrzésével kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra éves szinten.
Szerző(k): NAPIAz e-recept az első körben a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök rendelésénél vezetik be, mivel a vényt felíró orvosok, a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközt forgalmazó boltok rendelkeznek a szükséges informatikai háttérrel.
Szerző(k): Domokos LászlóAlapbéremelés helyett illetménykiegészítést kaptak az egészségügyi dolgozók augusztusban, ráadásul a pluszpénzből olyan dolgozók maradtak ki, akiket ez a törvény szerint megilletett volna - közölte ma sajtótájékoztatón Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Kiemelte, az orvoselvándorlást a mostani emelés önmagában nem csökkenti, s az orvoshiány már most is súlyosan veszélyezteti az ellátás biztonságát.
Szerző(k): Szepesi AnitaNyolc magyarországi kiállító képviseltette magát az amerikai kontinens legnagyobb orvostechnikai vásárán 2012. augusztus 8. és 10. között Miamiban a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével.
Szerző(k): NAPIA legutóbbi felfedezések nyomán belátható távolságban van az AIDS gyógyítása - vélekedett a HIV-vírust felfedező egyik tudós a betegségről jövő héten tartandó világkonferencia előtt az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
Szerző(k): InforádióÚjraszabályozza az állatorvosi kamara és a magán állatorvosok működését az Országgyűlés által ma elfogadott törvény. A változások egy része aligha éri meglepetésként a szakmát, mivel a szaktárca teveit már 2010 nyarán ismertette az állatorvosokkal Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára.
Szerző(k): Kiss Melinda