Továbbra is a magán egészségügyi szolgáltatásokban bíznak legjobban az emberek, ugyanakkor az elmúlt négy évben nem változott jelentősen az ellátórendszer szolgáltatásinak lakossági megítélése - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.
Szerző(k): NAPIMár 135-re nőtt azoknak a vizsgálatoknak és kezeléseknek a száma, amelyek egy amerikai orvoscsoport szerint az esetek túlnyomó többségében feleslegesek, sőt sokszor ártalmasak. Elhagyásuk ráadásul dollármilliókban mérhető megtakarítást hozhat az egészségügyben.
Szerző(k): NAPIA kormány elkezdett kihátrálni saját korábbi határozata mögül, az egész kényszernyugdíjazási ügymenetet lepasszolva Balog Zoltán miniszternek. A jövedelemkompenzációhoz szükséges forrást a munkáltatóknak kell megszerezni a központi költségvetésből. 65 év felett intézményi keretszám alapján dönthetnek majd a továbbfoglalkoztatásról - írta saját információira hivatkozva a Medical Online egészségügyi portál.
Szerző(k): NAPITavaly közel száz fővel csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványért folyamodó orvosok száma, az enyhülő migrációs kedv leginkább a fiatal, szakvizsgával még nem rendelkező orvosok körében a legjelentősebb - közölte a szaktárca.
Szerző(k): NAPIAz orvosok 86 százaléka szerint rontja a gyógyítás helyzetét a kényszernyugdíjazásról szóló határozat végrehajtása - ismertette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján lezajlott szavazás eredményeit Éger István MOK elnök.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ombudsman szerint az egészségügyi alapellátó tevékenység finanszírozása évek óta nem a valós ráfordítások és szükséges összegek figyelembevételével történik, és ez Szabó Máté szerint ellentétes a jogbiztonság elvével.
Szerző(k): MTILázár János szerint a választópolgárok elmúlt két évben tanúsított áldozatvállalása meghozta eredményét: 2013-ban javulhat az életminőség. Az emberek reménykedhetnek abban, hogy \"idén már nyugalmat és biztonságot teremt a kormány\" - mondta a miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy nem tartja elégségesnek a rezsiköltségek 10 százalékos csökkentését. A politikus nem lát megszorításokat.
Szerző(k): MTIA bérükön túl ösztöndíjat akar fizetni a kormány azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nyugdíj mellett is dolgoznak, de a törvény szerint már nem kaphatnak egyszerre nyugellátást és fizetést is - értesült a Népszabadság.
Szerző(k): Inforádió, MTI