orvos

05.
28.
08:36
A legerősebb antibiotikumnak is ellenáll egy fertőzés

A legerősebb antibiotikumnak is ellenáll egy fertőzés

Először fordult elő az Egyesült Államokban olyan baktériumfertőzéses eset, amely a legerősebb antibiotikummal, a kolisztinnel szemben is ellenálló volt. A tudósok úgy vélik, aggasztó, hogy kimerült az antibiotikumok tárháza.

Szerző(k): Inforádió, MTI
05.
26.
17:16
A bv intézeteknek nincs helye az orvostechnikában

A bv intézeteknek nincs helye az orvostechnikában

Központi közbeszerzés helyett intézménycsoportos tendereket, a betegekkel közvetlenül érintkező, steril anyagok gyártásából a büntetés-végrehajtási (bv) intézetek kizárását, az új technológiákhoz címzett támogatást szorgalmaz többek között az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) az orvostechnikában - mondta Hornyák László elnök, az OSZ mai közgyűlésén.

Szerző(k): Economx
05.
16.
10:41
Megvan, milyen béremelésre számíthatnak az egészségügyben

Megvan, milyen béremelésre számíthatnak az egészségügyben

Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1-en.

Szerző(k): MTI
05.
12.
20:50
Nincs megállapodás az orvosi bérekről

Nincs megállapodás az orvosi bérekről

Közel a megállapodás a szakszervezetekkel az egészségügyi szakdolgozói bérekről, az orvosi bérekről azonban további egyeztetésre van szükség - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága.

Szerző(k): MTI
05.
10.
16:33
Az orvosok keményen beszóltak a kormánynak

Az orvosok keményen beszóltak a kormánynak

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) határozottan visszautasítja azt a rendelettervezetet, amely szerint az idei évre juttatandó tízmilliárd forint egy részét csak plusz adminisztráció fejében kapnák meg a praxisok.

Szerző(k): MTI
05.
07.
11:05
Lehet, hogy Ön is szenved ebben, csak nem tud róla

Lehet, hogy Ön is szenved ebben, csak nem tud róla

Moravcsik Bence Balázs ortopéd traumatológus szerint a lakosság akár 20-27 százalékát is érintheti a porckorongsérv, de a betegek nagy része tünetmentes, ezért csak becsülni lehet a számukat.

Szerző(k): MTI
05.
04.
18:16
Ki nem találná, hogy a szívbaj és rák mellett mi a legveszélyesebb kór

Ki nem találná, hogy a szívbaj és rák mellett mi a legveszélyesebb kór

A szívbetegség és rák után az orvosi hiba a harmadik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban megjelent elemzés szerint.

Szerző(k): MTI
04.
21.
09:05
Háziorvos nélkül kétszeres az esély a korai halálra

Háziorvos nélkül kétszeres az esély a korai halálra

Az egészségügyre fordított közpénz elégtelen volta miatt Magyarország képtelen maradéktalanul biztosítani állampolgárainak a testi és lelki egészséghez való alapjogot, s annak részeként az egészségügyi alapellátáshoz való egyenlő hozzáférést - állítja a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz). A szervezet ezért az alapvető jogok biztosához fordult.

Szerző(k): Economx
04.
19.
19:43
Nem sűrűn járnak orvoshoz a szomszédban - pedig kellene

Nem sűrűn járnak orvoshoz a szomszédban - pedig kellene

Egyre lassabban gyógyulnak a románok, a román Központi Statisztikai Intézet legutóbbi, a 2014-es adatokat tartalmazó jelentése szerint a krónikus betegek aránya elérte az ország lakosságának 25 százalékát.

Szerző(k): Barabás T. János