A nyugdíjak jövőre 7 százalékkal nőnek majd, 4,3 százalékos infláció mellett, 2020 után pedig a növekedésük meg fogja haladni a 6 százalékot, mintegy 4 százalékos éves infláció mellett - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter, első miniszterelnök-helyettes szerdán a moszkvai parlament alsóházában.
Szerző(k): Szepesi AnitaJegybanki aranyvásárlási hullám söpört végig az idén több kelet-európai és ázsiai országon. E körhöz zárkózott fel nemrég az MNB, amely egy csapásra megtízszerezte az amúgy kicsiny aranytartalékot. Befektetői szempontból a nemesfém jelenleg "okos" döntésnek tűnik, ám jóval kockázatosabb, mint a jegybank eddigi tartalékeszközei.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJavaslatot tett egy Donald Trump amerikai elnökkel november 11-én Párizsban megtartandó újabb személyes megbeszélésre Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor kedden a moszkvai Kremlben fogadta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA szeszes italok fogyasztásának visszaszorítását célzó állami intézkedéseket kihasználva fejlesztette fel a semmiből Oroszország legsikeresebb kiskereskedelmi láncát egy egykori szeszcsempész, aki bekerült a világ dollármillliárdosai közé.
Szerző(k): Komócsin SándorOroszországot az idén már háromszor büntették gazdasági szankciókkal, amitől azt várták, hogy nagyon visszaesik az ország gazdasága. A terv egy jó ideig működött, aztán Donald Trump elnök betett a világgazdaságnak más háborúival. Így pedig a gyengülő rubelt felkarolta az emelkedő olajár. Bár a mostani modellre nem érdemes alapozni Vlagyimir Putyinéknak, egyelőre nem álltak földbe és rövid távon dagad a tárcájuk.
Szerző(k): Szabó DánielA kijevi törvényhozás a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a NewsOne hírtelevíziókkal szemben, mert orosz dezinformációkat és propagandát terjesztenek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel"Nagyon veszélyes lépés", hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - írja az MTI-re hivatkozva az atv.hu.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna