Hat ember megsebesült, egy személy pedig életét vesztette a szombati dróntámadás következtében, Odesszában.
Szerző(k): Gulyás ÁbelTulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója azzal vádolja Barack Obama korábbi elnököt, hogy hamis információkat terjesztett a 2016-os elnökválasztás átláthatóságáról: Gabbard ugyanis úgy véli, bizonyítékok mutatják, hogy a választásba nem avatkoztak be az oroszok. Az igazgató szerint a források, amiket használtak a 2016-os hírszerzési jelentésekben, nem megbízhatóak, és kéri, hogy indítsanak nyomozást az ügy minden magas rangú résztvevőjével kapcsolatban.
Szerző(k): Benkó EszterRövid életű volt az Észak-Koreában nemrég megnyitott tengerparti üdülőhely, ugyanis most már csak a helyieknek lehet azt látogatni. Februárban még akár nyugati turisták is mehettek üdülni Észak-Koreába, jelenleg azonban „ideiglenesen” nem látogathatják külföldiek.
Szerző(k): Benkó EszterTulsi Gabbard, az Egyesült Államok hírszerzésének igazgatója Barack Obama és korábbi magas rangú amerikai nemzetbiztonsági tisztviselők felelősségre vonását követelte, miután „hazaáruló összeesküvéssel” vádolta őket, amelynek állítólag az volt a célja, hogy bizonyítsa, Donald Trump 2016-os elnökválasztási győzelme orosz beavatkozásnak köszönhető.
Szerző(k): Benkó EszterAz Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken. Ez az EU 18. szankciós csomagja az ukrajnai háború kezdete óta.
Szerző(k): H. A.Nyolcvan évvel ezelőtt köszöntött be az atomkorszak az első kísérleti atombomba felrobbantásával. A hidegháborút követő békés évtizedek után azonban mára ismét bőr alá szúrt kérdéssé vált: kell-e félnünk attól, hogy valaki ismét berobbantja az atomot?
Szerző(k): Hercsel AdélAz egyik magas rangú amerikai tábornok szerint a NATO „hallatlan” gyorsasággal elfoglalhatja az oroszországi Kalinyingrádot.
Szerző(k): H. A.Három orosz nagybank is azt fontolgatja, hogy a jegybankhoz fordulnak segítségért. Hogy miért? Mert a hitelállományuk minősége valójában sokkal rosszabb lehet, ahhoz képest, amit a hivatalos adatok mutatnak.
Szerző(k): H. A.