Máris hatni látszanak a Donald Trump által az indiai árukra az orosz olaj vásárlása miatt kivetett 50 százalékos büntetővámok: kínai finomítók elkezdtek megrendeléseket leadni olyan kikötőkben lévő orosz nyersolajra, ahonnan általában az indiai finomítókat látja el Oroszország.

Bevásárolnak a kínaiak, amíg lehet

A CNN cikke szerint kínai finomítók 15 rakományra szerződtek, októberi és novemberi szállításokkal. A két ország, India és Kína jelenleg is az orosz olaj fő felvásárlója, az ukrajnai háború 2022-es kitörése és az arra adott európai szankciók bevezetése óta. A Kína által megrendelt 15 rakomány egyenként 700 ezer és 1 millió hordó közti mennyiségű.

Egyesült Államok a hónap elejétől a korábbi 25 százalék helyett már 50 százalékot alkalmaz az indiai importra, az indoklás az orosz olaj mellett a fegyvervásárlások voltak. 

A Reuters szerint az orosz olaj hordónkénti ára 3 dollárral alacsonyabb, mint a közel-keleti országokból megvehető típusok. Trump elnök korábban a Fox Newsnak arról nyilatkozott, hogy hasonló büntetővámok Kínára most nem várnak, de két-három hét múlva talán már igen. Addig, kihasználva a jelentős diszkontot, több kínai finomító is bevásárolhat. 

Tavaly 116 milliárd dollárt fizettek az oroszoknak

2024-ben India 53 milliárd dollár értékben importált nyersolajat Oroszországból. Az Indiában feldolgozott olaj 36 százaléka volt orosz eredetű. Kína olajimportjának 13,5 százaléka volt oroszországi, 2024-ben, értékben ez 62,6 milliárd dollárt jelentett. Ha India teljesen leállna az orosz importtal, Kína egyedül biztosan nem tudná pótolni: eddig naponta 1,7 millió hordó orosz olaj érkezett Indiába, Kínába viszont csak 1,2 millió. 

Mindez azért égető probléma mert az idén az olaj közel 10 százalékot vesztett az értékéből, főleg az OPEC+ tagok termelésnövelése miatt. A Nemzetköti Energia Ügynökség szerint már az év végére túlkínálat alakulhat ki a világpiacon, amely egész 2026-ban nyomás alatt tarthatja a jegyzésárakat.   

Egyébként az oroszok is láthatóan félnek attól, hogy elveszítik egyik legstabilabb vevőjüket: kedden be is jelentették, hogy 5 százalékos kedvezményt adnak Indiának a jövőbeni szállításokra.

Biztosak abban, hogy az India és Oroszország közötti energetikai együttműködés a külső nyomás ellenére is folytatódni fog. India egyébként elítélte az Egyesült Államok "tisztességtelen, indokolatlan és ésszerűtlen” lépését, amely valószínűleg súlyosan érint majd olyan ágazatokat, mint a textil-, a kukorica és a bőráru-export. Narendra Modi miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy Új-Delhi nem fog meghátrálni a gazdasági nyomás előtt.