Ljubov Nepop nagyon gyakran hallja, hogy ez csak az ukránok háborúja, és nincs hozzá köze Magyarországnak. Pedig „akik közelebb vannak, azoktól több segítséget vársz” – fogalmazott egy kiállításmegnyitón Ukrajna budapesti nagykövete.
Szerző(k): Tér DiánaTöbb milliárd dolláros kár lehet a következménye annak a szankciós táncnak, amit Oroszország és az Európai Unió jár a repülőgépbérlések körül. A világ légitársaságai által üzemeltetett utasszállítók nagyjából fele bérelve van, és az orosz cégek is tekintélyes mértékben erre hagyatkoztak. A lejárt határidő miatt szinte borítékolható, hogy az oroszoknak bérbeadott gépek már sosem kerülnek vissza tulajdonosaikhoz.
Szerző(k): EconomxA magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszereit orosz hackerek többször teljesen feltörték, amire nem igazán volt válasza a magyar elhárításnak. Állítólag már 2021 második felére kiderült, hogy az oroszok teljesen kompromittálták a külügy számítógépes hálózatát és belső levelezését, és feltörték a „korlátozott terjesztésű” és „bizalmas” minősítésű állami és diplomáciai információk továbbítására használt rendszert is – állítják oknyomozók. A minisztériumok nem erősítették meg az állításokat.
Szerző(k): EconomxÚgy néz ki, előremozdulhatnak a tárgyalások egy régóta várt orosz-ukrán tűzszünet irányába, miután mindkét fél pozitívan értékelte az Erdogán által összehozott törökországi tárgyalásukat. Az oroszok szerint átlátható javaslatokkal éltek az ukránok, és a további haladás érdekében "drasztikusan csökkentik" az ukrán főváros körüli orosz katonai jelenlétet.
Szerző(k): Sasvári MarcellEgy jelentés szerint a Yandex - amelyet orosz Google-nek is hívnak - iOS-felhasználók millióiról gyűjtött adatokat, ezeket pedig továbbította Oroszországnak. Az adattovábbítás független attól, hogy valaki használja-e a vállalat alkalmazásait vagy sem - írja a 9to5mac.
Szerző(k): Szász PéterA francia Decathlon sportruházat-kiskereskedő visszatáncolt és felfüggesztette oroszországi tevékenységét, miután korábban kritikával illeték azon döntését, hogy marad az orosz piacon.
Szerző(k): EconomxSzuperjachtot tartóztattak fel Londonban az Oroszország elleni szankciók részeként - jelentette be Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
Szerző(k): EconomxAz S&P Global Rating nemzetközi hitelminősítő szerint a szigorú nemzetközi szankciók és a nyugati vállalkozásokkal kialakított kapcsolatok megszakadása az orosz gazdaság mély recessziójához vezet az idén.
Szerző(k): Economx