Matteo Zuppitól várja a Vatikán, hogy enyhüljön a helyzet Ukrajnában
Az olasz püspöki kar elnökét bízta meg Ferenc pápa a békemisszió vezetésével.
Matteo Zuppitól várja a Vatikán, hogy enyhüljön a helyzet Ukrajnában
Az olasz püspöki kar elnökét bízta meg Ferenc pápa a békemisszió vezetésével.
Zelenszkij szerint a G7-csúcstalálkozó után közelebb kerül a béke
A világ hét legfejlettebb iparú országának hirosimai csúcstalálkozója után "közelebb kerül a béke" az ukrajnai háborúban – írta az ukrán elnök a Twitteren szombaton, miután megérkezett Japánba.
Dörzsöli a markát a német fegyveróriás és ennek Magyarország is örülhet
Újabb rekordévre számít a Rheinmetall. A német védelmi és technológiai vállalat idei bevétele 20-30 százalékkal magasabb lehet a tavalyinál, miközben több milliárd euró értékű fegyverrel is támogatja Ukrajnát.
Végleg elhagyta Oroszországot a világ egyik vezető autógyára
Befejezte a kivonulást Oroszországból a Volkswagen csoport. A világ második legnagyobb autógyára sajtóhírek szerint 125 milliárd euróért adta át érdekeltségeit és részvényeit az új orosz tulajdonosnak.
Helyreállt a könyvelés, még több pénzt adhat az USA Ukrajnának
Hárommilliárdos többletet találtak az USA költségvetésében, amit Ukrajnának szánnak. Így még több fegyvert és segélyszállítmányt kaphatnak a háborús övezetben. Katonai szakértők szerint azonban nem csak pénzre van szükség az országban.