Orbán Viktornak is üzentek Munkácson egy újabb falfirkával. Egyre jobban elfajul Kárpátalján a helyzet, amely egy beregszászi férfi eddig nem igazolt halálával kezdődött, és egy templom felgyújtásával folytatódott. Most újabb feliratok jelentek meg házfalakon.
Szerző(k): EconomxA kabinet döntése értelmében szeptember 1-től támogatást kapnak az általános iskolák a külföldről hazatérő gyerekek felzárkóztatására.
Szerző(k): T. E.Az ismert történészt felháborította, amit a miniszterelnök a Harcosok Klubjának belső csoportjában terjeszteni kezdett róla, a cáfolat helyett a személyeskedés eszközéhez nyúlva. Amellett, hogy energiamítoszt emleget, úgy látja, Vlagyimir Putyin átverte a magyar kormányfőt.
Szerző(k): S. Z.Egy Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet értelmében a díjak megállapításánál figyelembe kell venni a koncessziós társaság bevételét, illetve a visszafizetésre nem kerülő visszaváltási díjat a rendszer működéséhez szükséges beruházásokra is lehet fordítani. A MOHU egy év alatt több mint 2,5 milliárd darab palackot, fémdobozt, üveget gyűjtött vissza, de a céljuk, hogy a forgalomba hozott 3-3,2 milliárd darabnak minimum a 90 százalékát a hulladékgazdálkodási körfolyamban tartsák.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgy új kormányrendelet előírja, hogy a pilóta nélküli légijármű-védelmi szabályozás értelmében a magyarországi kiemelt létesítményeknek kötelező tervet készíteniük egy esetleges dróntámadás kockázatairól és a védekezésről.
Szerző(k): S. A. S.Az amerikai nagykövetség ügyvivője, Robert Palladino egy politikai színezetű panelbeszélgetésen vett volna részt Tusványoson, nem sokkal Orbán Viktor beszéde előtt. A találkozót végül váratlanul törölték a programból.
Szerző(k): Kónya PolettA miniszterelnöki hivatal közlése alapján a közel-keleti ország vezetője ételmérgezést követően lábadozik, intravénásan kap folyadékot.
Szerző(k): EconomxA fényűzés újabb öltözködésbeli megnyilvánulásaira hívta fel a figyelmet a független parlamenti képviselő, aki a kormányfő lányának és vejének ruhaviseletét elemezte.
Szerző(k): Sándor Zoltán