Kevesebb önrésszel építhető munkásszálló
A kormány a jelenlegi 40 százalék helyett már a 20 százalék önrésszel rendelkező önkormányzatok munkásszálló építését is támogatja - az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Katasztrófahelyzet Egerben
Katasztrofális állapotban van egy iskola Egerben, ezért a felújításig elköltöztetik a tanulókat. A szülők azonban csütörtökön még nem tudták, hova vigyék a gyerekeiket hétfőn.
Egyre több menekült szavazhat Magyarországon
Hónapról hónapra egyre több bevándorolt, letelepedett menekült szerez választójogot Magyarországon. Már több mint 25 ezren vehetnének részt egy önkormányzati választáson.
Egy hétre megszáll a rendőrség két budapesti kerületet
Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2018. augusztus 31-én 16 órától 2018. szeptember 7-én 16 óráig két kerületre - írja a police.hu. Az ügy összefüggésben lehet az egyre kiterjedtebbé váló szociális és kábítószer-problémákkal.
Önkormányzatoknak próbál kedveskedni az állam
Az önkormányzatok részére bocsát ki államkötvényt az Államadósság Kezelő központ (ÁKK) 2018 szeptemberében - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság.