Két és fél, háromszor annyian érdeklődtek a múlt héten influenza elleni védőoltás iránt, mint a tavalyi szezon csúcsán - derül ki az emberek érdeklődését dokumentáló Google archívumból. A Népszava által megkérdezett háziorvosok is megerősítették: jóval nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt években.
Szerző(k): Domokos LászlóA háromévesnél fiatalabb gyerekeket csak a Sanofi, négy komponensű, hasított vírusrészt tartalmazó influenzaoltásával lehet beoltani. A háziorvosok azonban lapunk információi szerint utasítást kaptak rá, hogy csak a regisztrált krónikus betegséggel küzdő kisgyerekeknek rendelhetik meg a vakcinát.
Szerző(k): Szepesi AnitaNovember végén megkezdődhet a Covid-19 elleni tömeges védőoltás terítése Oroszországban - jelentette be Vaszilij Ignatyjev, az Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója kedden egy moszkvai innovációs fórumon.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz indiai kormány tervei szerint az első szakaszban 300 millió ember kaphatná meg a koronavírus elleni védőoltást - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMind Budapesten, mind vidéken nagy igény mutatkozik az influenza elleni védőoltásra – írja a Magyar Nemzet háziorvosok nyilatkozata alapján.
Szerző(k): Szász PéterA Pfizer november harmadik hete előtt biztosan nem adhatja be engedélyeztetésre a koronavírus-vakcináját.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Bizottság csütörtökön ismertette azokat az alapvető elemeket, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük a koronavírussal kapcsolatos oltási stratégiájuk kidolgozása során. A brüsszeli testület javaslata arra is kitér, mely csoportoknak célszerű elsőbbséget biztosítani a vakcinázás során.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz amerikai Moderna bejelentette, hogy a koronavírus-oltásával eljutott abba a szakaszba, hogy beadhatja az Európai Unióra vonatkozó egységes forgalomba hozatali engedélykérelmét - írja a G7.hu.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna