Megrohamozták a nyugdíjintézetet azok a lengyelek, akik az új szabályoknak megfelelően 60, illetve 65 korukban visszavonulhatnak. Ugyanakkor sokan vannak azok is, akik tovább szeretnének dolgozni.
Szerző(k): Barabás JúliaA közérdekű nyugdíjas szövetkezetek illetékmentes bejegyezhetőségéről is döntött kedden a parlament. A szövetkezetekkel kapcsolatos további könnyítésről pedig törvényjavaslatot nyújtottak be fideszes képviselők - írja az MTI országgyűlési összefoglalójában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelországban az átlagnyugdíj szintjére csökken vasárnaptól kezdve az egykori kommunista biztonsági szolgálatok mintegy 39 ezer tagjának magasabb nyugdíja, az ezt szabályozó törvény alól a belügyminiszternél eddig mintegy 3 ezren kértek mentesítést, 1400-an pedig az ombudsmannál tettek panaszt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA fejlett országokban egyre súlyosabb gondokat okoz a társadalom elöregedése, s még a jelenleg leggazdagabb államok többsége sem kerülheti el a nyugdíjválságok kitörését – vélik a Világgazdasági Fórum (WEF) nevű nemzetközi kutatóintézet szakértői. Magyarországon például a 2030-ban levont járulékok már csak kilenchavi nyugdíj kifizetésére lesznek elegendőek - idézi a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idősek világnapja alkalmából megszólaltak az ellenzéki pártok is. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolta. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese igazságos nyugdíjemelést és 50 ezer forintos nyugdíjminimumot követelt - tudósított az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón vasárnap.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből.
Szerző(k): Domokos LászlóA tavaly novemberi bérmegállapodást tartja az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai lépésnek a kormány, amely elégedett 2016-tal, még ha nem is sikerült minden célkitűzést teljesíteni - derül ki a tavalyi zárszámadásból, amelyet a kormány pénteken nyújtott be.
Szerző(k): Szász Péter