Nyugdíjasok: fontos számok a jogosultakról
Magyarországon 2019-ben összesen mintegy 2,6 millió fő kapott nyugdíjat vagy egyéb ilyen jellegű ellátást. A rendszerben lévő jogosultak száma gyorsan nő.
Nyugdíjasok: fontos számok a jogosultakról
Magyarországon 2019-ben összesen mintegy 2,6 millió fő kapott nyugdíjat vagy egyéb ilyen jellegű ellátást. A rendszerben lévő jogosultak száma gyorsan nő.
Ezzel sokat javulhatna a magyarok jövedelmi helyzete
A koronavírus-válság rengeteg ember jövedelmi helyzetére volt negatív hatással, ez ismét aktuálissá tette az alapjövedelem melletti érveléseket. Magyarországon a Párbeszéd mutatott be egy javaslatot, amit állításuk szerint akár már jövőre be lehetne vezetni a jelenleg elfogadott költségvetés keretein belül. Ennek révén pedig a magyar háztartások 70 százaléka kerülhetne jobb helyzetbe úgy, hogy a többiek helyzete nem romlana.
WHO: Magyarországon is számítani lehetett a járvány növekedésére
Az európai járványügyi helyzet aggasztó, mindenhol emelkedést mutatnak a fertőzöttség és a halálozási mutatók - mondta Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodavezetője a a Kossuth Rádióban.
Nyugdíjemelés: új javaslatok érkeztek
Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés technikáját és a 13. havi nyugdíjra szánt összeg elosztását - mondta Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke.
Kiütheti az áruházakat a nyugdíjas idősáv bevezetése
Lengyelországban a kiskereskedelem az elmúlt két hónapban a második járványhullám miatt gyakorlatilag összeomlott, ha a kormány a forgalmat korlátozó intézkedéseket vezet be, az drámai következménnyel járna.