Már a krumplileves sem a régi
Folyamatosan drágul Lengyelországban a nemzeti élelmiszernek számító burgonya. A lengyel gazdák jelentős burgonyaexportőrök.
Már a krumplileves sem a régi
Folyamatosan drágul Lengyelországban a nemzeti élelmiszernek számító burgonya. A lengyel gazdák jelentős burgonyaexportőrök.
Új stratégia kerülhet jövő héten a kormány elé
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) hétfőn tárgyalja a legfontosabb kitörési pontokat tartalmazó versenyképességi stratégiát - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Felkopik a nyugdíjasok álla, ha nem lép a kormány
Túlnövi az infláció a nyugdíjemelést, vagyis egyre nehezebb lesz az idősek megélhetése. Legközelebb 2019 novemberében jöhet ennek a kiegyensúlyozása, addig hitelezik az államot - derül ki a Zoom.hu cikkéből, amely szerint havonta akár ezer forintot spórolhat rajtuk az állam.
Kiderült, hol vásárol olcsón a magyar
Erőteljesen bővül Magyarországon az outletpiac, ami arra utal, hogy a magyar vásárlók is megkedvelték az ilyen típusú vásárlási lehetőséget.
Vészjósló jelek Németországból
A harmadik negyedévben az első becslésnek megfelelő mértékben csökkent az előző negyedévihez képest a német gazdaság teljesítménye a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett második becslése szerint - írja az MTI.