Lázadnak a szerb nyugdíjasok a nyugdíjcsökkentés miatt
Komoly bírósági csata bontakozhat ki szerbiai nyugdíjasok százezrei és a belgrádi kormány között a korábbi nyugdíjcsökkentés miatt annak ellenére, hogy az utóbbi szerint már nőnek a nyugdíjak.

Fegyvertelenek vagyunk, ha beüt a krach
Ha valóban itt a gazdasági lassulás, akkor a kormányok veszélyesen felkészületlenek erre. Kevesebb eszköz áll rendelkezésre, mint a 2008-as válság során - figyelmeztet az IMF.
Új autógyárával gyorsít idén Szlovákia
A szlovák gazdaság bővülését 2019-ben a Jaguar Land Rover 2018 októberében beindult új nyitrai üzemének termelése fogja pörgetni.
Állati jól megy a románoknak
A téli vakációra indulók Romániában átlagosan fejenként 75 ezer forintnak megfelelő összegnek vertek a fenekére. Ebből jutott a szállásra, az étkezésre, az útiköltségre és szórakozásra is.
Bajok vannak Japánban
Gyengén teljesített a japán gazdaság novemberben, ezt jelzik a pénteken nyilvánosságra hozott makrogazdasági adatok. Közben a tízéves japán államkötvények hozama is mínuszba fordult, részben annak a hatására, hogy a tokiói részvénypiac gyengüléssel zárt - írja az MTI.