Vészjósló jelek Kínából
A kínai statisztikai hivatal pénteken bejelentette, hogy a felülvizsgálatok eredményeként 6,9 százalékról 6,8 százalékra csökkentette a kínai gazdaság növekedésének 2017-ben elért ütemét - írja az MTI.
Vészjósló jelek Kínából
A kínai statisztikai hivatal pénteken bejelentette, hogy a felülvizsgálatok eredményeként 6,9 százalékról 6,8 százalékra csökkentette a kínai gazdaság növekedésének 2017-ben elért ütemét - írja az MTI.
Érik a fordulat: a minimálbéresek járnak jól?
Magyarország 2018-ban elérte a jelenlegi gazdasági ciklus csúcsát. A következő negyedévek fokozatosan lassuló gazdasági növekedési pályát hozhatnak - állapította meg Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője.
Megnyitotta a pénzcsapokat a kínai jegybank
Rekordnagyságban öntött pénzt a piacra a kínai jegybank szerdán annak érdekében, hogy megakadályozza egy súlyos likviditáshiány kialakulását, amely további nyomást gyakorolna a növekedés lassulásával küzdő gazdaságra - írja az MTI.
Öt éve nem volt ilyen rossz bőrben a német gazdaság
A német gazdaság teljesítménye az elemzők által várt ütemben, 1,5 százalékkal, öt éve legkisebb mértékben nőtt tavaly - közölte előzetes számként kedden a német statisztikai hivatal (Destatis) az MTI szerint.
Most már Kína is elismeri, baj van
A kínai vezetés arra készül, hogy az idénre már csak 6-6,5 százalékos gazdasági növekedést irányoznak elő a 2018-as 6,5 százalék körüli szint helyett - állítja az ügyhöz közelálló forrásokra hivatkozva a Reuters. Az ok, hogy Pekingnek immár számításba kell vennie a megemelkedett amerikai vámokat és a hazai belső kereslet csökkenését.