Csökkentek a német termelői árak
Februárban 2,1 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak Németországban az egy évvel korábbiakhoz képest - közölte pénteken a német statisztikai hivatal, a Destatis. Januárban 2,2 százalékos éves csökkenés volt.

Jöhet a német háborús jóvátétel Athénnak?
Az Athén által követelt háborús jóvátétellel kapcsolatos kompromisszum első kísérletként a Berlin által egy német-görög alapba befizetendő összeg emelését javasolta csütörtökön a német kormány egyik tagja.
Jó hír jött a német gazdaságról
A berlini DIW gazdaságkutató intézet prognózisa szerint az idén 2011 óta nem tapasztalt növekedési ütemet ér majd el a német gazdaság.
Európa húzza a magyarokat is
Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) állandó magyar képviseletének vezetője úgy látja, hogy Magyarország gazdasági növekedése erősebb lehet a vártnál, miután a párizsi székhelyű szervezet szerint valamelyest javultak az eurózóna növekedési kilátásai.
A német kormány elfogadta a 2016-os büdzsétervet
A német kormány szerdán jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervet.