Bejutottunk az adóhatóság csepeli bűnjelraktárába, ahol hegyekben áll a csempészcigaretta, a hamis ruha, mosószer, játék, az áfacsalt étolaj és cukor, de lefoglalt, porosodó luxusautókból sincs hiány.
Szerző(k): Ádám ViktorAz adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főosztályvezetője, sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.
Szerző(k): MTIAutót venne 30 ezerért? Vagy ingatlant 22 forintért? - akkor Önnek is érdemes körülnéznie a NAV elektronikus árverési oldalán, ahol több ezer tétel közül válogathat. Van régi Nokia-telefon is 250 forintért.
Szerző(k): EconomxKarbantartásra szorul az ekáer, azaz a keddi után újabb, ezúttal tervezett leállások jönnek.
Szerző(k): EconomxNyilvánosságra hozta az NGM azt az adóhivatali jelentést, amellyel a NAV cáfolja a vádakat, hogy az amerikai érdekeltségű cégek bejelentését mellőzték volna vagy túl kemények lettek voltak ezen adózókkal. A vizsgálat előzménye volt Vida Ildikó USA-ból való kitiltása, valamint André Goodfriend egykori USA-ügyvivő diplomáciai jegyzéke is.
Szerző(k): EconomxEgy szakblog megkérdezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) arról, hogy tervezi-e behajtani a Google-hoz és Facebookhoz hasonló külföldi adóalanyokon az általuk fizetendő reklámadó összegét. Íme, a NAV válasza.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy 25 ezer pár cipőt foglalt le a fővárosban, mivel a frissen alakult kft. nem fizetett áfát.
Szerző(k): EconomxIsmét elérhető az ekáer-rendszer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedd éjszaka közzétett rendkívüli közleményből.
Szerző(k): MTI-Eco