A jövő évtől érdemi, pozitív lökést adhat a gazdaságnak a kormány által javasolt járulékcsökkentés, a kedden megkötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a mostani, évi 2-3 százalékos bővülés után a magyar gazdaság átlépjen egy 3-5 százalékos növekedési sávba - mondta Varga Mihály A vám- és adószakmai együttműködés továbbfejlesztésének új irányai nemzetközi konferencián szerdán, Budapesten.
Szerző(k): MTIHivatali bűncselekmény miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség egy 61 éves egri adóellenőrrel szemben, aki hivatali kötelességét megszegve juttatott jogtalan előnyhöz egy vállalkozót - közölte a Heves Megyei Főügyészség.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
Szerző(k): MTITöbb mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy elkövetői kört, amelynek tagjai autóversenyekhez fiktív reklámszerződéseket kötöttek; hét ember előzetes letartóztatásban van.
Szerző(k): MTIJövőre új szolgáltatással segítheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vállalkozásokat és a magánszemélyeket - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) -, ha a Parlament kedden megszavazza a javaslatot.
Szerző(k): EconomxCsaknem 300 millió forint áfát csalt el egy Komárom-Esztergom megyei vállalkozó, aki pizzériát nyitott az így megszerzett vagyonból - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). Az ügyön 70(!) adónyomozó dolgozott.
Szerző(k):Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentésekben és az áfa-bevallásában szereplő adataiban talált eltérések alapján egyebek között áfacsalás miatt indítottak eljárást egy műtrágya-kereskedelemmel foglalkozó cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal.
Szerző(k): MTIAdócsalásra alapított cégláncolat létrehozóit sújtotta jogerősen két és öt év közötti szabadságvesztéssel csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
Szerző(k): MTI