Pénz állhat a házhoz, és ezt most a NAV adja
Akinek valamilyen kedvezmény járt 2023-ban a személyi jövedelemadóból, de év közben nem vette igénybe, az a bevallásban történő érvényesítés után egy összegben juthat hozzá a pénzhez.

Ezrével vizsgálják a cégtemetőkben elsüllyedt vállalkozásokat
Az adóhatóság jelenleg is ezres nagyságrendben vizsgál olyan cégeket, amelyeket tulajdonosaik átjátszottak egy-egy cégtemetőnek azt remélve, hogy nem kell vállalkozásaik tetemes tartozásait megfizetniük – tudta meg az Economx.
Megint lebukott két orvos, rosszban sántikáltak
Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben. Ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások.
Bukhat 160 ezer forintot, aki nem mutatja be az igazolását a NAV-nak
A jogszabályok szerint a súlyos fogyatékossággal élők számára számos kedvezmény áll rendelkezésre, a közgyógyellátás és közlekedési hozzájárulások mellett igénybe vehetik az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezményt is.
Ezeket a cégeket figyeli a NAV 2024-ben
Az eddig eltitkolt adóösszegek fel fognak tűnni az adóhatóság számára, és hatékonyabban is szedik majd be azokat.