Lemondott a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke
Kordás László Facebook-videóban jelentette be, hogy lemond a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöki tisztségéről, és belép a Demokratikus Koalícióba.
Lemondott a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke
Kordás László Facebook-videóban jelentette be, hogy lemond a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöki tisztségéről, és belép a Demokratikus Koalícióba.
A 200 ezer forintos minimálbért elfogadták a szociális partnerek
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől - mondta az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.
2022-es minimálbér: a kormány meghallotta a nép szavát
Elindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A kormány a minimálbér 200 ezer forintra emelését tervezi.
Komoly munkaerőhiány fékezheti az új magyar sikerágazatot
Csak a gyártási kapacitásokban és a filmes szakemberekben mutatkozó korlátok szabnak határt a hazai filmkészítésnek, amely a sorozatdömpingnek köszönhetően nagyon felpörgött az elmúlt években. Az éves szinten 200 milliárd forintos forgalom 90 százalékát a nemzetközi bérgyártásban itt készülő alkotások és az ezekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások teszik ki.
Pofont kapott az Uber egy holland bíróságtól
az utazásmegosztó személyszállító szolgáltatást kínáló Uber és járművezetői közötti jogviszony „megfelel a munkaszerződés minden jellemzőjének”, így az Uber-sofőrök több fizetésre és juttatásra, illetve például betegségszabadságra és táppénzre is jogosultak - mondta ki egy holland bíróság.