Tömeges leépítést jelentett be a Tungsram
Csoportos létszámleépítés keretében év végéig 1600 alkalmazottat, a teljes létszám több mint felét küldik el a Tungsramtól. A vállalat teljesen megszünteti a hagyományos izzógyártási tevékenységét.
Tömeges leépítést jelentett be a Tungsram
Csoportos létszámleépítés keretében év végéig 1600 alkalmazottat, a teljes létszám több mint felét küldik el a Tungsramtól. A vállalat teljesen megszünteti a hagyományos izzógyártási tevékenységét.
Vissza az irodába? Köszönjük, nem nagyon szeretnénk
A járványhelyzet felerősítette a távoli munkavégzéssel kapcsolatos igényeket, a vállalatok eközben a munkahelyi élmény fokozásával próbálják az irodába (vissza)csábítani az embereket. Ám annak ellenére, hogy az iroda számos, a fizikai munkahelytől nehezen elvonatkoztatható szerepet tölt be a dolgozók életében, ez egyáltalán nem egyszerű folyamat. A dolgozók ugyanis mostanra hozzászoktak, hogy többnyire maguk osztják be a munkájukat és a munkaidejüket, így csak korlátozottan vágynak vissza az irodába.
Ilyen a magyar munkavállaló: tartaléka szinte semmi, de abban egészen biztos, hogy baj nem érheti
Fokozatosan erősödő optimizmusról árulkodik, hogy a munkavállalók közel háromnegyede már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül elveszítheti az állását, emellett továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos kilátás - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító felméréséről. A megkérdezettek közel negyede egyébként már vagy rendelkezik, vagy a jövőben hajlandó lenne olyan típusú biztosítási konstrukció megkötésére, amely munkanélküliség esetén anyagilag is kisegítené.
Íme a válasz egy kérdésre, amely minden munkáltató számára fontos
Gyakori kérdés a juttatások kiadásával kapcsolatban, hogy a frissen érkezett munkavállalók mikor, mennyit kapjanak először a cafeteriából.
A McDonald's nagy csatát nyert meg
A McDonald's pénteken sikeresen megvédte a bíróságon az amerikai munkaügyi ügynökséggel kötött egyezségét. Ez ellen egy szakszervezetek által támogatott csoport kezdett pert, mivel szerintük a vállalat országszerte segített a franchise-partnereknek elnyomni a dolgozók magasabb béreket követelő tüntetéseit.