Jó volt a hangulat a tőzsdén, a BUX is nevetett
Miután Donald Trump bejelentette, hogy mégsem vetne ki vámot egyes autóipari alkatrészekre, a nemzetközi befektetői hangulat is kedvezően alakult.
Jó volt a hangulat a tőzsdén, a BUX is nevetett
Miután Donald Trump bejelentette, hogy mégsem vetne ki vámot egyes autóipari alkatrészekre, a nemzetközi befektetői hangulat is kedvezően alakult.
Minden szem az OTP-n, mit hoz ki a jó hírből?
Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 1010,15 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 85 957,65 ponton zárt. A szakértő szeint iránykereséssel kezdődhet a nap.
Taroltak a magyar papírok, jó hatást tett a nemzetközi befektetői hangulat
Megtette hatását Trump hétvégi bejelentése, az elemző szerint ennek tudható be az erősödés a hazai börzén.
Nyitás után rögtön irányt váltott a BUX
Enyhült a nyomás a piacokon, így akár jó napja is lehet a pesti indexnek.
Évek óta nem látott zúzdát hozott a hét
Donald Trump ha akarta volna se tudott volna nagyobb felfordulást okozni a tőkepiacokon: 19 ezer forint alatt járt az OTP, napon belül 402-410 közti ingadozást produkált az euró-forint. Ez az Economx heti tőkepiaci összefoglalója.