Mínuszból kell felkapaszkodnia a pesti indexnek a hét első napján
Gyengén indul a kereskedés a hazai parketten.
Mínuszból kell felkapaszkodnia a pesti indexnek a hét első napján
Gyengén indul a kereskedés a hazai parketten.
Színt vallott a Mol a gárdonyi szivárgásról
A MOL saját tényfeltáró jelentése szerint több mint egy hónapon át folyt el üzemanyag a gárdonyi csőtörésből, miután csak így tudták lokalizálni a szivárgás forrását. A vállalat logisztikai szakértője szerint kezdetben csak 10 köbméter üzemanyagra számítottak, de az adatok szerint sokkal nagyobb volt a szivárgás.
Történelmi csúcs a Budapesti Értéktőzsdén, megszaladt a Mol
Majd két százalékos emelkedéssel: 92 964,32 ponton zárta a BUX a pénteki kereskedést.
Zajlik a Mol közgyűlése, Hernádiék nehezen viselik a cég túladóztatását
Zajlik a Mol közgyűlése, ahol elhangzott: a hulladékgazdálkodás szegmens veszteséges ugyan, de az elért eredmények még a Mol vezetőit is meglepték, már sikerült elérni amit csak 2030-ra vártak. A működési környezet már 4 éve folyamatosan bizonytalan, a túladóztatásból a jelek szerint nagyon elege van a Mol menedzsmentnek.
Csütörtökön is mínuszból indul a BUX
Vajon ma is nagyot menetel az OTP?