Nem csupán két gazdaságkutató intézet bírálja a kormányt azért, mert a gazdaságvédelmi alap forrásait rossz célokra költötte el, hanem Matolcsy György, az MNB elnöke is.
Szerző(k): Komócsin SándorA Matolcsy György vezette intézmény az idén valamivel több mint nettó 450 millió forintot osztott ki összesen 950 "kiemelkedő teljesítményt nyújtó" munkavállaló között - írta a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyon súlyos gazdasági következményei lesznek a koronavírus második hullámának, ami alapján a Magyar Nemzeti Bank szerint legalább akkora negatív hatással kell számolni idén, mint a Lehman Brothers válság idején. A két válságot mégsem lehet összehasonlítani, mivel most minden adott ahhoz, hogy a 2009-es helyzethez képest sokkal gyorsabban tudjon kilábalni a gazdaság, és elkerülhető a szerteágazó társadalmi krízis is.
Szerző(k): Rácz GergőAhogy 2013 óta minden évben, 2019-ben is hatékonyan, eredményesen és sikeresen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke a 2019-ről tartott beszámolójában az Országgyűlés előtt.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MNB összesen 16 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki L. Zsolt magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül portfóliókezelést, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank nyilvántartásában nem szereplő magánszemély huzamosabb ideig határon átnyúló befektetéseket közvetített magyar ügyfelek részére.
Szerző(k): Herman BernadettAz MNB idén novemberben második alkalommal publikálta a 2019. februárban közzétett 330 pontos Versenyképességi programjának megvalósulását mérő Versenyképességi tükör című kiadványt. A Versenyképességi program összesített teljesülése a 2019. októberi 22 százalékról 34 százalékra emelkedett 2020 novemberére. A 2019-ben tett javaslatok több, mint kétharmadában történt már előrelépés, a teljes versenyképességi fordulathoz azonban további átfogó, strukturális reformokra van szükség. Hazánk versenyképességének erősítése a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelése idején is kiemelt jelentőségű, mivel az a gazdaság helyreállítását és az elmúlt évek felzárkózásának folytatását egyaránt támogatja.
Szerző(k): EconomxAz XBond értékpapírlistán regisztrálja december 17-ével a Budapesti Értéktőzsde Zrt. a Stelius Befektető Zrt. STELIUS 2030/A elnevezésű kötvényét - tette közzé kedden honlapján a BÉT.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyáron helyreállt a rend a pénzforgalomban. A koronavírus-járvány két hulláma között beindult a költekezés: ismét több pénzt utaltak és a bankkártyáikat is gyakrabban vették elő a vásárlók, a készpénzfelvételek értéke és száma eközben döbbenetes mértékben visszaesett.
Szerző(k): Herman Bernadett