Állami lesz az új mobilszolgáltató
Lesz újabb mobiltelefon szolgáltató, az ehhez szükséges frekvenciáért 10 milliárd forintot fizetnek az állami cégek, míg a többi piaci szereplő együttesen 34 milliárdot.
Állami lesz az új mobilszolgáltató
Lesz újabb mobiltelefon szolgáltató, az ehhez szükséges frekvenciáért 10 milliárd forintot fizetnek az állami cégek, míg a többi piaci szereplő együttesen 34 milliárdot.
Döntött a kormány, indul az új diákhitel program
A kormány hétfőn döntött a Diákhitel 2 program elindításáról. A Diákhitel 2 két keretből áll majd, egy szabadon felhasználható részből és egy kötött, a képzési díjra felhasználható részből, az utóbbi kamata évi fix 2 százalék lesz, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Új állami cég alakult
Megalakult a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft., jegyzett tőkéje hatmilliárd forint, tulajdonosa az MFB - értesült a gazdasag.hu.
Bankot venne az állam
Az MFB azt fontolgatja, hogy tulajdonrészt szerez a takarékszövetkezetek árnyékszervezetében, a Takarékbankban.
Negatív fordulat Magyarországon - itt a jelentés
Az MFB szerint „hibernálódnak” a magyar cégek: a kedvezőtlen körülmények miatt passzív működésre rendezkedett be a vállalati szektor nagyobbik hányada.