mezőgazdaság

07.
27.
16:12
Ingyenhitelt kapnak a gazdák

Ingyenhitelt kapnak a gazdák

Hektáronként legfeljebb 500 ezer forint összegű kamat- és költségmentes hitelhez juthatnak azok a gazdák, akiknek idén áprilisában fagykár sújtotta ültetvényeit - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Szerző(k): MTI
07.
27.
13:03
A dinnye miatt áll a bál a Tescónál

A dinnye miatt áll a bál a Tescónál

Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak árpolitikája ellen, feltételezve, hogy a cég túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat. A Tesco azonban hangsúlyozta, hogy az akcióban a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása.

Szerző(k): MTI
07.
27.
11:58
Már Ukrajnából és Romániából hozzák a vendégmunkásokat

Már Ukrajnából és Romániából hozzák a vendégmunkásokat

A magyar mezőgazdaságban súlyos gondot okoz a munkaerőhiány, a gazdák a hiányzó munkaerőt jelenleg ukrán és román vendégmunkásokkal pótolják - írja a Magyar Idők. A lap szerint még a tervezett beruházások is veszélybe kerülhetnek a munkaerőhiány miatt. Az agrárkamara javaslatcsomagot állított össze a helyzet orvoslására.

Szerző(k): Economx
07.
20.
13:30
Egyre drágább a magyar disznó

Egyre drágább a magyar disznó

Az év eleji mélypontot követően nőnek a felvásárlási árak, és így rendeződnek a piaci viszonyok a sertéságazatban - mondta Menczel Lászlóné a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára.

Szerző(k): MTI
07.
19.
13:26
Indul az óriási akció - itt kóstolhat ingyen gyümölcsöt!

Indul az óriási akció - itt kóstolhat ingyen gyümölcsöt!

Országosan mintegy 114 helyszínen megjelenő magyar dinnye promóciós programot indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrármarketing Centrum (AMC) Nonprofit Kft. Az egy hónapos akcióhoz hat kiskereskedelmi áruházlánc csatlakozott.

Szerző(k): Economx
07.
18.
18:12
Nagyon jó hírt kaptak a tejesek

Nagyon jó hírt kaptak a tejesek

Újabb fél milliárd euró összegű támogatási csomagot jelentett be hétfőn Phil Hogan mezőgazdaságért felelős uniós biztos az európai tejtermelők megsegítésére - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Mezőgazdasági Tanács brüsszeli ülését követő sajtótájékoztatóján hétfőn.

Szerző(k): MTI
07.
16.
11:00
A kenyérrel nem lesz probléma idén

A kenyérrel nem lesz probléma idén

Magyarország éves búzaszükségletének már duplája van a raktárakban - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese szombaton az M1-en.

Szerző(k): MTI
07.
12.
07:58
Nem gondolná, mekkora összeg jöhet be alkalmi gyűjtögetésből

Nem gondolná, mekkora összeg jöhet be alkalmi gyűjtögetésből

Öt hónap alatt több mint 160 millió forint jövedelem ütötte a markát azoknak az alkalmi gyűjtögetőknek, akik csigát, gombát vagy más növényt szedtek az erdőben, és a portékát a felvásárolóknál leadták; ebből az állam hatmillió forint adóbevételre tett szert - írja keddi számában a Magyar Idők.

Szerző(k): MTI-Eco
07.
09.
08:57
Új bizniszbe kezdett a magyar olimpiai bajnok

Új bizniszbe kezdett a magyar olimpiai bajnok

A Heves megyei Kömlőn növénytermeléssel és szarvasmarha-tartással foglalkozik Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-kapus - írja az agrárszektor.hu.

Szerző(k): portfolio.hu