Az amerikai Deere & Co a szakértők által vártnál nagyobb negyedéves profitról számolt be pénteken, az eladásai 13 negyedév után először nőttek a cég termékei iránti kereslet bővülésére.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarországon az idén várhatóan mintegy 30 százalékkal kevesebb szamóca terem a fagyok okozta károk miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI megkeresésére pénteken.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elmúlt három évben 359 milliárd forintot költöttek a magyarok egészséges, környezetkímélő és etikus élelmiszerekre, ezen belül egyre növekvő szegmens - 213 millió forint - a közösségi mezőgazdaságból származó élelmiszer - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén márciusban a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 3,6 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11,1 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. 2017 elején a műtrágyaárak növekedni kezdtek, de így is 15 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÁtlagosan tíz százalékkal drágulhatnak idén a gyümölcsök a tavalyi árakhoz képest. Ezt a szamóca egekbe szökő árainál máris tapasztalhatják a vásárlók - olvasható a Népszava körképében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem érdemes arra várni, hogy jelentősen csökken a magyar földi eper ára, ugyanis a hosszú, kemény tél miatt jóval kevesebb terem idén - hívja fel a figyelmet a Délmagyarország. Amit megkímélt a fagy, annak viszont jó a minősége, még ha a tavalyinál két héttel később is kerül a piacra.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJól teljesített a juh- és kecskeágazat az elmúlt években, termelése 2010-2015 között volumenben 11 százalékkal, folyó áron közel 50 százalékkal nőtt - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPár napon belül, a talaj melegedésével egy ütemben megindulhatnak a cserebogarak. Az idén nagy rajzás lesz, most a VI. számú nagy törzs megjelenése várható, amely a legkiterjedtebb területen rajzó hazai cserebogártörzs - írja a szabadföld.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely