Az orosz hadsereg egységeinek Ukrajnával kapcsolatos manőverei miatt Prága és Budapest is nyugtalanságának adott hangot szombaton.
Szerző(k): MTIMartonyi János külügyminiszter chilei hivatalos látogatása során újranyitotta a Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget - adta hírül a szaktárca.
Szerző(k): EconomxA kormány döntése alapján újranyitják a 2009-ben bezárt Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget, a külképviselet akár már az idén megkezdheti tevékenységét - közölte a Külügyminisztérium.
Szerző(k): MTIKikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására - jelentette be Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten az MTI szerint. Orbán Viktor korábban azt mondta, a három ügyből egyben nem engedünk, és az pont ez volt.
Szerző(k): portfolio.hu, MTIMagyarország meg akarja erősíteni együttműködését Afrikával, és segíteni szeretne neki a kihívások kezelésében - mondta a külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): MTIMartonyi János szerint Magyarország nyilvánvalóan Európa része, elkötelezett az európai értékrend mellett, ezért nem távolodhat el vagy válhat ki az unióból.
Szerző(k): MTINehezen választható el a gazdasági és politikai szempont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről várt döntésben - mondta Martonyi János külügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): portfolio.hu, InforádióMagyarország felkéri a Velencei Bizottságot, hogy mondjon véleményt az alaptörvény küszöbön álló módosításáról - erősítette meg hétfőn Martonyi János külügyminiszter újságírói kérdésre Brüsszelben.
Szerző(k): MTI