Egy nap alatt közel 2 millió új fertőzöttet azonosítottak a világon és több mint hatezer életet követelt a koronavírus. Az újonnan azonosított megbetegedések száma Magyarországon is kilőtt az elmúlt hetekhez képest.
Szerző(k): Szabó DánielA korábbi 6 százalék helyett közel 7 százalékos lehetett 2021-es a magyar GDP-növekedés a Világbank szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaMeghaladta a 6 millió 293 ezret a beoltottak száma Magyarországon, hétvégén viszont újabb 14 ezer magyarnál mutatták ki a koronavírust. A tesztelés is felpörgött. A betegség következtében 167-en elhunytak.
Szerző(k): Tér DiánaMivel közel 40 százalékot gyengült 12 év alatt a forint az euróval szemben, mindenképpen kitart amellett az ellenzék, hogy minél előbb bevezessék a közös fizetőeszközt Magyarországon - közölte Vajda Zoltán, az összefogás MSZP-s jelöltje. A magyarok többsége egyébként támogatja a magyar euró bevezetését.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-járvány újabb, omikron-variáns okozta fellángolása közepette egyre nagyobb problémát jelent, hogy az egészségügyi dolgozók ezrei mondanak fel az amerikai kórházakban. Főként az ápolók hagyják el a pályát és mennek el inkább a kiskereskedelembe dolgozni árufeltöltőként vagy kasszásként. Nem pusztán a bérek jelentik a problémát, hanem a túlterheltség és a kiégés is. Magyarországon is elégedetlenek az ápolók a fizetéseikkel, az ügyeleti díjakkal és szenvednek a megnövekedett munkamennyiségtől.
Szerző(k): Szabó DánielA világon 305 001 300 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 484 251 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarországon és a régió többi országában is húsba vágó az infláció a nyugdíjasoknak. A legtöbb kormány emelésekkel próbál javítani a helyzeten, de a gyors drágulás mattot ad az időseknek és az átlagos fizetésből élőknek mindenhol. Főként a rezsiköltség megugrása jelent problémát a legtöbb helyen, de az élelmiszerárak emelkedése is fájdalmas a nyugdíjasoknak.
Szerző(k): Szabó DánielDecemberben rekordszintre gyorsult az infláció az euróövezetben elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt - írja az MTI. Magyarországon 5,1 százalékos éves inflációt becsült a Pénzügyminisztérium, de a végleges adatokat később közlik.
Szerző(k): Szabó Dániel