Fordíthat az OTP és a Mol
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,59 pontos emelkedéssel, 64 093,15 ponton nyitott hétfőn.
Fordíthat az OTP és a Mol
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,59 pontos emelkedéssel, 64 093,15 ponton nyitott hétfőn.
Várják a lendületet a parketten
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,21 pontos csökkenéssel, 63 825,52 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest gyakorlatilag nem változott. A BÉT részvényindexe, a BUX 883,61 pontos, 1,37 százalékos csökkenéssel, 63 825,73 ponton zárt.
Röpködtek a mínuszok a budapesti tőzsdén
Főképp a vállalati hitelezés átalakításáról szóló hírek miatt alakult rosszul a kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Árat emelnek a távközlési szolgáltatók: itt vannak a tudnivalók
Jogszabály teszi lehetővé a távközlési szolgáltatók számára, hogy évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával korrigálják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az elmúlt hetekben több szolgáltató is bejelentette az idei évre vonatkozó, az infláció mértéke alapján számított díjkorrekciót. Ez alapján a Magyar Telekom 15, a Yettel 15,3, a Vodafone pedig 15,4 százalékos drágulásról értesítette ügyfeleit. Az emelések mértékét forintra váltva csekély a különbség a három nagy szolgáltató között, ami havidíjak szintjén ténylegesen akár csak néhány tíz forintos differenciát jelent. A díjkorrekciót a szolgáltatók tavalyi emelésével együttesen vizsgálva ugyanakkor már jelentős a különbség. Két év alatt a Yettel 29,8, a Telekom 29,5, míg a Vodafone 24,79 százalékkal emelte az árait.
Ma is belehúzhat a Telekom
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,14 pontos csökkenéssel, 64 709,20 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.