Új vezető a magyarországi Mercedes élén
Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését hétfőtől – közölte a cég az MTI-vel.
Új vezető a magyarországi Mercedes élén
Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését hétfőtől – közölte a cég az MTI-vel.
Leszoknak a magyarok a rádiózásról - ez áll a háttérben
Egy év alatt öt százalékponttal csökkent a hazai rádióhallgatók száma, ugyanakkor egyre többen rádióznak naponta legalább három órát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint.
Több ezer éves kínai-magyar barátságról beszélt Matolcsy
Több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet, a két országot pedig 70 éves diplomáciai kapcsolat, most pedig új korszakot, "Eurázsia korszakát éljük" - mondta Matolcsy György MNB elnök az MTI tudósítása szerint, amikor megnyitotta a Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatai felvételének 70. évfordulója alkalmából rendezett képkiállítást csütörtökön, Budapesten, a Bölcs várban.
Még kétmilliárd forintot önt a kormány a Vajdaságba
Három részletben, közel 2 milliárd forintot biztosított a kormány a vajdasági magyarság nemzeti jelentőségű fejlesztései és programjai megvalósításához.
Budapest lekerülhet a világörökségi listáról
Az UNESCO megelégelte, hogy a kormány nem konzultál a főváros látképét jelentősen befolyásoló építési beruházásokról. Kifogásolják a kormányzati intézmények Budai Várba költözésével kapcsolatos átalakításokat, több a Városligetben zajló építkezést, de még a Mol 120 méter magas székházának kivitelezését is. Elfogadtak egy határozatot, amely szerint Budapest akár le is kerülhet a világörökségi listáról.