Globálisan mérséklődött a lakóingatlanárak emelkedésének üteme tavaly, miután hűtötte az ingatlapiacokat, hogy több országban megkezdték a gazdaságélénkítő intézkedések visszavonását és a monetáris politika normalizálását, Kínában pedig a tőkemozgások ellenőrzését célzó lépéseket tettek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz építőipar 26 százalékos növekedést ért el februárban, ami lassulást jelez az ágazat januári 43,2 százalékos eredményéhez képest, ugyanakkor a szektor továbbra is erős növekedési trendet mutat - mondták piaci elemzők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki adataihoz fűzött kommentárjukban. A kedvezményes áfa kérdésében viszont heteken belül választ kellene adnia a kormánynak, különben nagy visszaesések jöhetnek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHamarosan megjelenhet az ősszel beharangozott, új panelprogram társadalmi vitára szánt koncepciója. Szakértők szerint a lakóközösségek 40-50 százalékos vissza nem térítendő támogatással vehetők rá a korszerűsítésre.
Szerző(k): Komócsin SándorMeghökkentő történetről számolt be az állam nemrégiben kiterjesztett elővásárlási joga kapcsán a Portfolio.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóRadikális változást ígér az elkövetkező három évre Jesper Brodin, a bútoráruház-lánc vezérigazgatója. Az Ikea elrugaszkodik korábbi modelljétől és "beköltözik" a városközpontokba, továbbá bútorok bérbeadásából kíván hasznot húzni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHa egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt - hívta felé a figyelmet Fata László cafeteriaszakértő.
Szerző(k): Domokos LászlóAkár 50 százalékos fluktuáció is jelentkezhet a magyar gyártóvállalatoknál. A munkaerőhiány és a szűk ingatlankínálat a tömeges szálláshely-szolgáltatás felé tolja a gyártó szektort - olvasható a Staff House Zrt. közleményében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár a 2017-es év további drágulást hozott a lakáspiacon, a használt és új lakások ára eltérő pályán mozgott - derül ki az ingatlan.com a 2017-es előzetes KSH-adatokat feldolgozó elemzéséből. A használt lakásoknál a drágulás üteme lassult a múlt év során, ezt mutatja, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az éves árváltozás mértéke 7,4 százalékot tett ki, ami az elmúlt négy évben mért legalacsonyabb érték. Fordított a helyzet az új lakásoknál: ezeknek az ára ugyanis a múlt év utolsó negyedévében - éves összevetésben - 12,3 százalékkal emelkedett, ez pedig ötéves csúcsot jelent.
Szerző(k): K. Kiss Gergely