Reformokkal nyitna új lehetőségeket Kína
A monopolhelyzetben lévő állami szolgáltató ágazatok reformját ígérte, valamint a magántőke nagyobb bevonását szorgalmazta a kínai kormányfő a kínai állami hírügynökség jelentése szerint.
Reformokkal nyitna új lehetőségeket Kína
A monopolhelyzetben lévő állami szolgáltató ágazatok reformját ígérte, valamint a magántőke nagyobb bevonását szorgalmazta a kínai kormányfő a kínai állami hírügynökség jelentése szerint.
Meddig eshetnek a lakásárak, mi lesz az állami támogatással?
Totális a pangás az új építésű lakások piacán, a fejlesztések újraindulását a finanszírozás hiánya mellett az átláthatatlanná vált szabályozás is gátolja. Megvalósítható lakáspolitikai koncepciónak pedig semmi nyoma − vélik a lapunk által megkérdezett szakértők.
Hanyatlóban a lakáspiac a tengerentúlon
A vártnál nagyobb mértékben esett vissza az Egyesült Államok nagyvárosainak lakáspiaci indexe novemberben.
Erős az évkezdet a lakáspiacon, de a további bizalomhoz kell az IMF
A végtörlesztési határidő január 30-ra rövidülése is szerepet játszik abban, hogy január első hetében a megszokottnál jóval aktívabbak voltak a vevők a lakáspiacon - olvasható az Otthon Centrum (OC) elemzésében. A lakáspiaci bizalom helyreállításában azonban kulcsfontosságú az IMF, EU megállapodás.
Lakást venne, eladna? - gondokat okozhat az új szabály
Meglehetősen nagy a bizonytalanság a 2012. január elsejétől a használt lakásokra is kötelezően kiállítandó ingatlan-zöldkártya, avagy energiatanúsítvány körül. A vonatkozó kormányrendeletet vélemények szerint nem harmonizálták a jogi környezettel, és a szankciók is hiányoznak belőle.