Meg fogja haladni a háromszázezret idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA kormány három hónapon belül ismételten áttekinti a közfoglalkoztatási programok 2013-as végrehajtását. Idén a 8 órában foglalkoztatottak aránya 60 százalék lesz, a foglalkoztatás átlagos időtartama 5,1 hónap.
Szerző(k): NAPIAz egyén számára pénzügyi és mentális kudarc a közmunka, ráadásul az államnak pénzügyileg sem éri meg; még akkor is olcsóbb lett volna a program, ha mind a 280-290 ezer közfoglalkoztatásban résztvevőnek féléven keresztül havonta 47 ezer forintot adott volna az állam segélyként a Policy Agenda szerint.
Szerző(k): NAPI2012. szeptember–novemberben a munkanélküliek létszáma 468 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 10,6 százalék volt, ami 0,1 százalékos növekedés az előző hónaphoz mérten - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIJanuártól a közfoglalkoztatásért járó havi bér, a teljes munkaidő esetén 75,5 ezer és 96,8 ezer forint között alakul - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Szerző(k): MTI-EcoA közfoglalkoztatottak bérének teljesítményarányos differenciálását javasolta Karvalics Ottó (KDNP) a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága ellenőrző albizottsága ülésén.
Szerző(k): MTI-EcoA nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottnak nem jár majd végkielégítés, a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni, megszűnik a Start kártya. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító javaslat, amelyet a kormány szombaton terjesztett a parlament elé.
Szerző(k): MTISzabó Máté ombudsman szerint sürgős beavatkozást igénylő problémák vannak a közfoglalkoztatásban; az alapvető jogok biztosa helyszíni vizsgálati tapasztalatai alapján a bérkifizetéssel, a közfoglalkoztatásból való kimaradás következményeivel és a képzések elmaradásával kapcsolatos gondokat emelte ki.
Szerző(k): MTI