Három korábbi közbeszerzési jogi tanácsadási tender után, most egy negyediket is kiírt a Miniszterelnökség 4 milliárd 995 millió forint keretösszeggel. A nyílt felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaMeghívásos, gyorsított eljáráson 60 millió forintos közbeszerzési tanácsadási tendert nyert a Miniszterelnökségtől az ÉSZ-KER Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. A cég korábban is szerepelt a Miniszterelnökség hasonló tenderén. Most a 2015-ös(!) tenderek lebonyolításán kell segédkeznie.
Szerző(k): Németh GézaMeghívásos közbeszerzésen 4 milliárd forint keretösszegű mélyépítési munkákat nyert el a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatától a Duna Aszfalt Kft., a Penta Általános Építőipari Kft. valamint a Swietelsky Magyarország Kft. Ezek a cégek gyakran szerepelnek a közbeszerzések nyertesei között.
Szerző(k): Németh GézaAz elmúlt egy év tapasztalatai alapján a közbeszerzési törvény napirenden lévő módosítása gördülékenyebb, egyúttal átláthatóbb gyakorlatot eredményez - mondta Császár Dániel, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára (képünkön) a Miniszterelnökség és a Közbeszerzési Hatóság (KH) konferenciáján.
Szerző(k): EconomxA 8-as számú főút Várpalotát elkerülő szakaszának második ütemét - konzorciumban - egy cseh és egy szlovák cég magyar leányvállalata, valamint egy magyar magántulajdonú cég építheti.
Szerző(k): Németh GézaNem jöhetnek még Budapestre a metrópótlásra szánt buszok - tovább csúszhat az M3-as metró felújítása - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxMészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos cége az észak-magyarországi régió mellett az észak- és közép-dunántúli térségben is megbízást kapott a Nemzeti Fejlesztési Programiroda 420 milliárdos építőipari tenderén - derül ki az Átlátszó cikkéből.
Szerző(k): EconomxA Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 60 normál padlómagasságú és 40 alacsony padlós autóbuszt kíván lízingelni, csak új és azonos gyártmányú járművekkel lehet indulni a tenderen.
Szerző(k): Németh Géza