Idén és a következő két évben nettó 3 milliárd 937 millió forintért három cég gyérítheti a szúnyogokat az országban, míg ezen időszak alatt a központi szúnyoggyérítés megszervezésével és ellenőrzésével összefüggő szakértői feladatokat két cég láthatja el nettó 157,3 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA MÁV Magyar Államvasutak Zrt. nettó 2 milliárd 184 millió forintért kíván zúzott követ vásárolni, hogy azt az óránként 120 kilométeres sebességre kiépítendő pályákhoz használja fel.
Szerző(k): Németh GézaA Belügyminisztérium összesen mintegy 2,5 milliárd forintot költ különböző képzésekre az idén. A titkosszolgálatok közbeszerzésein jól teljesítő Humansoft Kft. további 2,5 milliárd forintért szerződhet egy uniós pályázatra.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. által, villamospályák felújítására kiírt 3,3 milliárd forintos keretösszegű tendert a Vasútépítő és Karbantartó Zrt. nyerte el, a közbeszerzések napjainkban gyakori nyertes cégei előtt.
Szerző(k): Németh GézaA Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) megnézte, hogy a 2009-2016 közt elköltött összes közbeszerzésünk, nagyjából 14 ezer milliárd forintnyi közpénz hogyan oszlott meg a G-nap előtt és után - idézi az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚjabb nagyberuházásban vehet részt Mészáros Lőrinc és üzleti köre. A Magyarország és Szlovákia között épülő új Duna-híd kivitelezésére kiírt közbeszerzést nettó 28 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom konzorcium nyerte el kerékpárutak tervezésére kiírt 700 millió forint keretösszegű meghívásos közbeszerzést. A tervezendő kerékpárutak hossza mintegy 300 kilométer.
Szerző(k): Németh GézaA Miniszterelnökség 2016. december 23-án két ingatlant vásárolt az állam javára, a Budakeszi úti Ybl-villát és egy hódmezővásárhelyi épületet.
Szerző(k): Domokos Erika